Egy-két elmélkedés

Átszeltem világokat, kutattam utána évekig és rájöttem, hogy az út csak a kezdet volt.

Mi az önkifejezés?

Miért érzi mindenki ezt fontosnak, amikor a nap minden percében ha teszek, csinálok valamit, akkor magamat, a gondolatomat fejezem ki. Még a munkahelyen is.

Miért nem az hajtogatja mindenki, hogy legyél a legjobb abban amit csinálsz.

Ne csak a szabadidejének éljen az ember! Szerintem a legrosszabb dolog, amikor már hétfőn azt várom, hogy végre szombat legyen és tudjam azt csinálni, ami az aktuális berendezkedésem szerint jó nekem.

Mikor fogja fel az összes "modern" ember, köztük én is, hogy csak négylábú hangyák vagyunk. A vezetők is. Nem fog összedőlni semmi, ha egy valaki kihull a sorból, de ha nem tudunk meg egy sorban menni, akkor elvesztjük egymás lábnyomát és szétszéledünk.

Senki sem kevesebb, mint embertársa. Csak akkor ha az akar lenni.

Létezik ez az ország?
Így, nagy betűvel, Mennyország.
Hinni kell, ha hinni szabad,
Ott vannak szeretteink,
Magára senki nem marad.

Fent, a csillagokon túl,
távoli napok mögött.
Vigyáznak ránk, minket óvnak
Helyes irányba vezetnek,
Ne legyünk kitéve a tenger sorsnak.

Gyarlóságunk nekik is gát,
De terelnek ők mióta világ a világ.
Emlékkel vagy suttogással,
Ha kell gondolattal
Segítenek békélni a világgal.

Vigyáznak ránk.

Létezik ez az ország?
Létezik.

Szia.

Te különleges vagy.
Nincs belőled még egy.
Különleges vagy.

Annyira, hogy elhitetik veled,
lehetsz még különlegesebb.

El is hiszed.
Megpróbálsz mindenféle dolgot
magadra aggatni.
Különféle jelzőket ragasztasz
magadra, megváltoztatod a ruhád,
a hajad, az arcod.

Egyéniség lettél.

Ti mind egyéniségek vagytok.
Igen, mind egyéniségek vagyunk.

Miközben egyéniséggé váltál,
jól eltévedtél.
Elvesztél. Elvesztetted magad.

Egyéniség vagy. Mint egyéniség,
egyedül vagy.

Felháborodsz, hogy nem értik meg
lényedet. De nem is érthetik
meg, hiszen ők nem te vagy.

Bunkók, nincs is rájuk szükség.

Az egyéniségek egyedül voltak.
Egyedül vannak és lesznek.

Egyedül.

Hát így legyél különleges.
Valósítsd meg magadat.
Válj azzá akivé akarsz.

De akinek nincs szüksége másokra,
arra másoknak sincs szüksége.

Tehát ne figyelj oda.
Egyéniség vagy. Élj úgy
és halj meg úgy is.

Egyedül.

Ha már semmit sem érzel,
Ha már semmit sem kérsz el,
Mi köt téged az élethez?
Kell neked érezned?

Semmi sem nyújt neked békét.
Nem vársz mást, csak a végét.
Élsz-e te most egyátalán?
Kívánsz-e mást mint halált?

Kiét vágyod? A másét talán?
Azt mondod, ez nem vár reám.
Halhatatlan, én az vagyok.
Engem soha el nem értek ott.

Mi az élet, mi a halál?
Kinek élet, kinek halál?

Nincsen más csak a kín,
Ez maradt nekem.
Vártam, hamuból nem új lélek született.

Mit kap aki nem tud, akar, mer.
Csak a  fájdalom.
Az önmarcangolás iskolapéldája.

Váltani kéne kéne már.
A gyávaság eltaszít.
Nem találsz rügyet életed fáján.

Mi történt veled?
Kiváncsi rá aki szeret?
Ő az a ki ott marad veled

Biztos ő az?
Vigyáz rád, bárhol vagy?
Akit az érdekel te mekkora vagy.

Ha nem vagy vár,
Meglát karja szélesre tár.
Ha ott vagy, fél, mész-e már.

Elmodanád, ha hagy?
Te egy fél lélek vagy.
Ami velem lesz igazán nagy.

Elmondanád?

Van a mondás, hogy nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba.

Igaz, nem mindig ugyanott, de igen belelépünk a folyóba.

Ráadásul állandóan faszig vizesek leszünk vagy ami még rosszabb,
emberesen elmerülünk.
Ugyanazokat a hibákat követjük el. Rendre megbízunk olyanokban akikben kurvára nem kellene, de hát gyarló az ember és főleg az tesz minket emberré, hogy a sok tapasztalat ellenére sem vagyunk hajlandóak megtanulni azt a kibaszott leckét. Ami egy részről nem igazán lélek emelő, hogy megint ez vagy az történt. (",,,ki ölt meg kit..." :-)

Mindazonáltal a fenti tény eredményezi azt a helyzetet, hogy mégis vagy mégse. Ami valljuk be mocskosul jó tud lenni.

Megéri vajon? Szerintem nagyon is.

De van egy fontos dolog ebben a megbocsátás jellegű dologban. "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Megéri? Nem biztos. Nem tudom. Nem...

De ez van. Hátha.

Felébredsz. Ha minden csak álom. Az egész életed merő képzelgés.
Minden elkövetett hibád, az összes baromság egy pillanat alatt semmivé foszló emlékkép. Minden csók egy halvány gondolat.
Érezted? Álmodtad? Élet volt? Jó lenne?
Ha lehetne, ezt választanád? Vagy a szar emlékeket meg a jókat?
Megérdemelted? Te tetted?
Mit tennél?

Szemeidet nézem,
Mint csillagok az égen.
Ragyognak ott fent, messze,
Nem is találom magam,
El vagyok veszve.

Nem találom helyem,
világban senki velem,
Nézem a csillagokat ott az égen.
Eszembe jutottál, szép vagy,
Mint akkor régen.

Légy hát égen vezérlő csillagom,
Felnézek rád, hozzád igazodom.
Vezess engem, akár körbe-körbe
De bármi legyen,
Maradj velem örökre!

Elmélkedve egy kis faluban
Mindent, mindenkit meguntam.
Elmegyek egy városba
De nagyba ám, nem sárosba.

Szerencsét m’ért ne tegyek
Hátha én is gazdag leszek.
Néznek fel rám parasztok
„Eh, otthon meg nyavajgott. . . ”

Minek mondjam, nem értik,
Morgással majd beérik,
Különb lettem, ezt érzik,
S szemükben a szálka vérzik.

Nem zavarnak, elmentem
Életemet mentettem,
Nem lehetsz ott elég jó
Predesztináció. . .

Felhők az égen záporra gyűlnek,
Emberek a szívükben haraggal ülnek.
Sejtik talán az okokat,
S a kultúra lassan, szépen elrohad.

Nem lesz ki sírját ássa,
Nem lesz ki világgá kiáltsa.
„Emberek, emberek itt a vég!”
Azt látják csak minden szép.

Szűkölve kis világukban,
„Szabadon” járva, agyfogyottan
Nem látják a lényeget,
Az értelem elveszett!

Nincs kiút, csak pusztulás.
Elme múlás, semmi más.
Most tegyetek ellene,
Most még itt az ideje.

Vagy süllyedjünk le állatsorba.
Le, csak le a szürke porba.
Én nem akarom, nem tehetem.
Ha te így érzel, gyere velem.

Egyedül fekszel, egyedül ébredsz
Nincs senki melletted, érzed, hogy véged.
Nem érzel semmit, nem szeretsz már
senkit.

Nem tudsz változni, de tudod, hogy kéne.
Nem vársz már semmit, csak az, hogy
legyen vége.

Az élet azt hazudta,
hogy lehettél volna...
Az évek csak peregtek,
Emlékeid egyre csak vesztek.

Nincs semmid, ami fájjon.
Senkid, aki szánjon.
Szánalomból úgy is elég.
A fénykép is hamar ég.

Nem bánod a múltat,
Az mindig untat.
Nézel előre, a jövőbe.
Arccal le a földre.

Mi lesz majd, ha utolsó gondolat kialszik,
ki fogja gyászolni?
A gondolatot, az érzelmet...

Ti, akik bűnösök vagytok a világ szemében,
gyújtsatok fényt.
Árasszatok világosságot, hogy látva
lássanak.
Hamvadjatok el, mint főnix-madár,
Szülessetek újra, a fényben.

Ha elmúlnak azok a napok, szebb lesz
majd.
Meglátjátok, érdemes volt az áldozat,
Miért meghaltatok, jobb lesz az.

Ne add fel, ha bánt a világ,
Lesz majd tőröd, mi beléje hasít.
Égeti fogja, jobban, mint a tűz,
Mert nem érthetik meg, téged mi hajt.

Hajnal, az új élet hajnala,
Mely, rájuk is vár, ha szeretnék az újat.
A régi, esztelen dolgok a semmibe
vesznek,
Mert ehhez új ember kell.

Emberek, kik mindent, s mindenkit
szeretnek.