Felhők az égen záporra gyűlnek,
Emberek a szívükben haraggal ülnek.
Sejtik talán az okokat,
S a kultúra lassan, szépen elrohad.
Nem lesz ki sírját ássa,
Nem lesz ki világgá kiáltsa.
„Emberek, emberek itt a vég!”
Azt látják csak minden szép.
Szűkölve kis világukban,
„Szabadon” járva, agyfogyottan
Nem látják a lényeget,
Az értelem elveszett!
Nincs kiút, csak pusztulás.
Elme múlás, semmi más.
Most tegyetek ellene,
Most még itt az ideje.
Vagy süllyedjünk le állatsorba.
Le, csak le a szürke porba.
Én nem akarom, nem tehetem.
Ha te így érzel, gyere velem.
